Egyéb LabdarúgásLabdarúgás

Serie C Girone A: Venetói csúcsrangadó

2023. szeptember 19.

Az olasz harmadosztály A csoportjában, ahol az északi csapatok érdekeltek a szezon egyik kiemelt rangadója mellé, két beragadó együttes találkozója is sorra kerül szerdán.


 

 

FC Arzignano Valchiampo – US Alessandria Calcio 1912

Kiesési rangadóra kerül sor a Stadio Tommaso Dal Molin közönsége előtt, hiszen az eddigi három bajnoki során egy-egy pontot gyűjtő csapatok összecsapását nehéz lenne másként jellemezni. A meglepetést a venetóiak jelentik inkább, ugyanis ők a rájátszásban voltak érdekeltek az előző idény során, de Giuseppe Bianchini legénysége a gyenge rajtot követően most mindenképp be kellene húzza az első sikerét, ha nem akar ettől már az első néhány forduló után messze kerülni. A vendégségbe érkező piemontiak legutóbb a B csoportban épp csak bebiztosították a helyüket, így nem is volt meglepetés az edzőcsere, de Fulvio Fiorin kinevezése egyelőre közel sem tűnik meggyőző döntésnek, mert a rutinos szakember keresi még a kezdőjét, és az első sikerét is új állomáshelyén.

 

Virtus Verona – LR Vicenza

Egy venetói rangadó önmagában is komoly téttel bír, hát még akkor, ha az aktuális első és második mérheti össze erejét. Az előző idény során mindkét csapat bejutott a rájátszásba, de ott nem vitték sokra, idén azonban ez is másként lehet, ha folytatják a remek rajt után is a sikeres menetelést. Azonban a Stadio Mario Gavagnin-Sinibaldo Nocini publikuma azt szeretné, ha ez csak Luigi Fresco fiainak sikerülne, akik százszázalékos mutatóval bírnak. Az egyetlen negatívum velük szemben az lehet, hogy mindegyik találkozójukon kaptak gólt, de ha közben hármat átlagolnak, akkor ez is belefér. Ezzel szemben Aimo Diana alakulata abban bízhat, hogy tavaly novemberben három ponttal távoztak, de akkor még nem a fiatal szakember irányította a gárdát. Noha az eddigi egyetlen idegenbeli meccsüket simán nyerték, a két hazain elért egy gól cseppet sem meggyőző és itt lehet, hogy kevés is lesz, ha nem tudnak legalább kettőig eljutni.